„Az első dolog, amit rögtön az elején szögezzünk le, hogy nem Magyarországon van a háború” – hangsúlyozza a Mandinernek Szepesi Balázs közgazdász. Mint kiemeli, bár a mostani konfliktus komolyabb, hiszen az oroszoknak atomfegyverük van és sokkal nagyobb hadseregek küzdenek egymással, a szomszédunkban ezt megelőzően is volt háború 1990 és 2001 között. Nemcsak maga az orosz-ukrán háború erőteljesebb, mint a tíz évig tartó korábbi konfliktus, de
súlyosabbak a gazdasági embargók is, várhatóan az összecsapás gazdasági hatása is jóval erősebb lesz.
Az, hogy mennyire, még rendkívül képlékeny, hiszen a világon senki nem tudja, meddig tart még a hadviselés. Ami jelenleg zajlik, Szepesi Balázs nagyságrendi becslése szerint naponta 14 milliárd forintba kerül Magyarországnak. Ebben benne van hazánk háború miatti gazdasági lehetőségeinek szűkülése, az áremelkedés és a háború olyan egyéb többletköltségei is – mint például a katonák készenléte a határon, vagy a menekültek ellátása.
„Nehéz felfogni ezt az összeget. Ha megpróbáljuk lebontani, mit jelent egy havi nyolcszázezer forintot hazavivő családnak, akkor hozzávetőlegesen napi háromezer forintot” – teszi hozzá a szakértő. Huszonkét napja tart az összecsapás, ami egy család költségvetésére lebontva hetvenezer forint kiesést jelent ez idő alatt. Ha még két-három hétig tart, akkor olyan kiadást jelent egy családnak, mintha meg kellene javítani az összetört autót.
A költségek egy része az államot terheli, hiszen többletkiadásai vannak. A költségek másik része a vállalkozásokat sújtja, hiszen drágábban szereznek be, nem tudnak eladni, vagy stratégiát kell váltaniuk. A költségek harmadik része pedig az állampolgárokat terheli, mert drágábban tudnak vásárolni. Azt, hogy ez a teher hogyan oszlik meg a szereplők között, még nem látni pontosan – teszi hozzá a közgazdász. Az biztos ugyanakkor, hogy lesznek olyan ágazatok, amelyek nagyon sokat veszítenek – például az Ukrajnából nyersanyagot beszerzők –, de lesznek olyanok is, amelyek meg sem érzik majd, sőt plusz lehetőségei nyílnak majd.
Fontos kiemelni, hogy a háborús többletköltségek mellett a piaclezárásból adódó terhek is sújtják majd az országokat, hiszen a tényleges összecsapások mellett gazdasági háború is zajlik – hangsúlyozza Szepesi Balázs közgazdász. Szerinte az is nagy kérdés, hogy az Oroszországra kivetett gazdasági embargó költségei hogyan jelentkeznek, és hogyan oszlanak majd el.
Mindezek mellett ott a bizonytalanság ára is